Lecsapott a NAv a számlagyárra
Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője csütörtökön.
Sárközi Alexandra közleménye szerint a két bűnszervezetre ugyanazon a napon csaptak le a NAV munkatársai Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, 25 helyszínen. Az adóigazgatási szakembereknek sikerült további 130 millió forint visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalását megakadályozniuk.
A szóvivő közölte, Dél-Alföldön egy 18 tagú bűnszervezet vezetőjét és tagjait vették őrizetbe, akik látszólag Szlovákiában adtak el kávét, és ezt fiktív számlákkal igazolták. A kávét ugyan elszállították Magyarországról, de rövid időn belül Budapest környéki telepekre fuvarozták vissza, a szállítmány így ismét visszakerült a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózathoz.
750 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul
A kiállított fiktív számlák alapján két Csongrád megyei kft. mintegy 750 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul. A bűnszervezet vezetőjét, a szervezet tagjait, valamint a fiktív számlák alapján az áfát visszaigénylőket költségvetési csalás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki, előzetes letartóztatásban vannak – tette hozzá.
A közép-magyarországi régióban 992 milliós adóhiányt halmoztak fel azok a cégek, amelyek fiktív számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat. A szervezet saját fantomcégei állítottak ki hamis számlákat, majd ezeknek megfelelően továbbszámláztak megrendelőiknek.
A hálózat felszámolásában egyszerre száz nyomozó vett részt, a gyanúsítottként kihallgatott 17 emberből öten előzetes letartóztatásban vannak csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt – olvasható a szóvivői közleményben.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





