Közel száz kolónialakást bontanak le Salgótarjánban
Salgótarján
belvárosában összesen 91, nagyobbrészt komfortos kolónialakást
bontanak le, mert az önkormányzati bérlakások már nem újíthatók fel
gazdaságosan. Salgótarján közgyűlésének csütörtöki ülésén az is
elhangzott, hogy nem lesz valamennyi bérlőnek megfelelő cserelakás.
A Zemlinszky és Bajcsy úti régi bányaépületeket három ütemben
szanálják, jelenleg az 51 lakást érintő második ütem zajlik.
Közöttük 13 viszonylag nagyobb (61-96 négyzetméteres) alapterületű
bérlemény is van, melyeknél problémát jelent a megfelelő cserelakás
megajánlása, az önkormányzat ugyanis nem rendelkezik ilyen
alapterületű városközponti lakásokkal – tájékoztatta a képviselőket
az önkormányzat vagyonhasznosító társaságának igazgatója.
A cserelakás helyetti pénzbeli térítéshez 2007-ben költségvetési
forrást különítenek el.
Tóth Edit, a Salgó Vagyon Kft. igazgatója arról is beszámolt,
hogy az első ütemben hétmillió 880 ezer forintért bontatták le a 21
lakásos épületeket, de a területet érdeklődés hiányában eddig nem
tudták értékesíteni.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!

Akár 21 millióval is megdobhatná egy 100 milliós új lakás árát az áfaemelés – de van egy nagy bökkenő
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





