Közbeszerzési Költségvetés-kiíró Programrendszer oktatása

A képzés elsődleges célja a közbeszerzésekben az ajánlatkérő, illetve ajánlattevő által kötelezően használandó elektronikus közbeszerzési költségvetési kiírási programok gyakorlati használatának bemutatása és megismertetése.

A képzést elsősorban a közbeszerzési eljárásban résztvevő mind ajánlatkérői mind ajánlattevői oldalon szereplő résztvevők számára ajánljuk, figyelemmel arra, hogy az építési beruházások közbeszerzésekkel kapcsolatos részletes szabályairól szóló 162/2004. (V.21.) Korm. Rendelet (Épköz.) előírja, hogy ajánlatkérő a dokumentáció tartalmaként meghatározott költségvetési kiírást elektronikus közbeszerzési költségvetési kiírási program segítségével köteles összeállítani, előírja továbbá, hogy az ajánlattevőnek az ajánlatát elektronikus úton is be kell nyújtania

A képzés során a résztvevők megszerezhetik mindazokat az ismereteket, amelyek a közbeszerzési költségvetési kiírási program használatához szükségesek. Tartalmazza azokat az alapvető információkat, amelyek segítségével képesek lesznek a program használatával a költségvetés megfelelő megadására és így egy jogszerű közbeszerzési eljárás lefolytatására.

Tematika:

Online költségvetési rendszerek összehasonlítása: Kontroll, Terc, NIF, ÁAK, Magyar Közút Zrt.

Kontroll  online rendszer használata
 Belépés
 Költségvetés készítés
 KBZ közbeszerzési formátum kezelése, nyomtatása
 Kontroll kft. letölthető Windows alapú tervezői költségvetési rendszerei: Hunkalk, Könyvkalk

Hunkalk program részletes ismertetése
 Telepítés, alapbeállítások
 Szorzók, rezsióradíj
 Adattár használata, keresési módszerek
 Költségvetés készítése
 Fejezetek (munkanemek) használata
 Költségvetések mentése, módosítása
 Tételek hozzáfűzése, beszúrás, törlés
 Tételek másolása költségvetések között
 K tételek
 Nyomtatási lehetőségek
 Tételformátumok, szerkesztő nézet, papír nézet
 Export / import lehetőségek
 Közbeszerzési formátum (kbz) exportálása, nyomtatása
 Egyéb lehetőségek

TERC kft. online rendszerének használata
 Regisztrálás
 Költségvetés készítés
 Munkanemek kezelése
 K tételek
 Költségvetések hitelesítése
 Mentés egyéb formátumban (pdf, TERC/XML, xls)

Képzésünk elvégzésére 2 lehetőséget biztosítunk:

1. Oktatótermünkben – Hagyományos módon, termünkben Ön és kollégái résztvehetnek kurzusunkon. Kérdéseiket a tanfolyam alatt és az azt követő konzultáción feltehetik, az előadás anyagot nyomtatott formában megkapják.

2. Interneten, Online, élő konferencián vehetnek részt, ahol látják, hallják előadónkat, az általa bemutatott szoftver magyarázatait, annak monitorképével együtt nyomonkövethetik, a digitális táblára rajzolt jegyzetei úgy jutnak el szinkronban Önökhöz, mintha az a saját gépükön készülne. Rendszerünket (OIC) az alábbi időpontban díjmentesen tesztelhetik, ahol már az előadónkat is megismerhetik, akik rövid ízelítőt ad a képzésből.


Jelentkezési információk:

JELENTKEZZEN AZ OIC RENDSZERÜNKBEN A KÉPZÉS FÉL ÓRÁS INGYENES BEMUTATÁSÁRA:

Időpont: 2010. július 20. 1600
Helyszín: OIC Rendszer (Interneten)
Részvételi díj: 0.-/fő