Kitörési lehetőség? Gázüzemű buszokat gyártana a magyar piacra a NABI
A NABI autóbuszgyár, amely jelenleg is gyárt gázüzemű autóbuszokat az Egyesült Államok piacára, Magyarországon is hasznosítaná a cégnél meglévő mérnöki tudást és technológiát a gázhajtás magyarországi elterjesztésére a tömegközlekedésben – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Magyarországon egyelőre csak Szegeden alkalmaznak földgázhajtású buszokat a tömegközlekedésben. Külföldön azonban jóval népszerűbb a gáz, mint hajtóanyag használata a tömegközlekedésben. Nemcsak a tengerentúlon, hanem az élen járó Svédország után Görögországban és Spanyolországban is egyre nő a gázüzemű eszközök száma a tömegközlekedésben a közlemény szerint.
A NABI szerint biogáz formájában óriási ingyenes üzemanyagforrások rejlenek a fővárosi és környékbeli hulladék feldolgozókban, egyelőre kiaknázatlanul. A cégnél úgy vélik, egy év alatt a közlekedésbe vonható metántartalom több mint 7 millió liter gázolaj felhasználásának elkerülését, megközelítőleg 180 autóbusz meghajtását, 13 millió buszkilométer megtételét jelentheti.
Ez a megújuló energiaforrás az ország teljes közlekedési célú energiafelhasználásának az 1,3 százalékát adhatja, amely markáns előrelépést hozhatna az EU által 2020-ra kitűzött megújuló energiafelhasználás célértékeinek elérésében. Az áttéréssel jelentősen csökkenthető a szén-dioxid, a nitrogén-oxidok és a szilárdrészecske kibocsátás.
A NABI Kaposváron és Budapesten működtet autóbusz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemet, a cég mintegy 400 főnek ad munkát.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





