Kik veszik a fillérekért kínált magyar tanyákat? Jó üzlet ma kiköltözni?
A tanyasi életforma egyik kitörési pontja lehet a turizmus. Kültelki birtokot akár már fél millióért is vásárolhatunk, de egy igényes lovas tanya 55 millióba is kerülhet. Megéri ilyen árak mellett belevágni a tanyasi turizmusba? Ennek jártunk utána. A gazdákon nem múlik: túlélőtábor, vadnyomozás, lovaglás, lovas kocsizás a magyar vadnyugaton.
A közhiedelemmel ellentétben nem szállták meg külföldi tulajdonosok a magyar tanyavilágot, mindössze 2 százalék a nem magyar kézben lévő ingatlanok aránya, derül ki a Váti Kht. és az MTA kutatóműhelyének átfogó felméréséből, ammely, a Duna-Tisza közi Homokhátság 104 településének tanyáit vizsgálta. A „Tanyás térségek fejlesztési programja” címmel futó kutatás során kiderült, hogy a területen nyilvántartott 53 ezer tanyából 27 ezer ma is „működik”. Az adatok jól bizonyítják a tanyák funkcióváltását, hiszen a létező tanyák egytizede nyaraló, vagyis állandó lakókkal nem rendelkezik. A külföldi tulajdonban lévő tanyák aránya viszont a közhiedelemmel ellentétben csupán 2 százalék. A fejlődés alapjául szolgáló gazdasági tevékenységek, így a mezőgazdasági árutermelés (ami nem egyenlő az önellátó háztájival), a más típusú gazdasági tevékenység és a vendégfogadás együttes aránya 8 százalékos a működő tanyák között. Az üdülőként használtakat is ide számítva a tanyák 18 százalékán fedezhető fel a „progresszív” tenni akarás, az alkalmazkodás a modern kor kihívásaihoz. A gazdasági tevékenységet végző tanyák 2 százalékán, vagyis közel 200 helyszínen foglalkoznak vendéglátással. Emellett Csongrád, Békés és Szolnok megye is jelentős tanyahálózattal rendelkezik.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

Használt lakáspiac: mintha visszatért volna a jókedv

Mekkora személyi kölcsön fér bele valójában? Ezen múlik, hogy segítség lesz vagy pénzügyi csapda

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





