Kiderült, hány lakást venne meg idén az eszközkezelő

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) az idén 13 ezer új ingatlan felajánlására számít, de várhatóan csak 10 ezerre köt adásvételi szerződést, mivel az utolsó negyedévben beérkező felajánlások pénzügyi teljesítése automatikusan áttolódik a következő évre – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Miután az ingatlanok átlagos vételára 3,2 millió forint, az idei évi vásárlásokra kellő költségvetési fedezetet nyújt az erre a célra elkülönített 33 milliárd forint. A társaság 2012-ben 1970 ingatlanügyletet fogadott be. Ezekből 600 ügyletet már pénzügyileg is lezártak, a többit január-februárban fogják. A NET 2014 végéig összesen 25 ezer ingatlant vásárolhat meg a magyar állam javára.

 

A társaság hangsúlyozta: az eljárás ideje alatt az érintettek lakhatása nincs veszélyben, mert a végrehajtási eljárást a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény felfüggeszti. A NET program indulása óta olyan kilakoltatásra nem került sor, melynél teljesültek volna a program jogosultsági feltételei. 

 

A felajánlott ingatlanok 20 százaléka társasházi lakás, 80 százaléka önálló lakóingatlan. A felajánlott ingatlanok 37 százaléka vidéki városban, 13 százaléka megyei jogú városban, 46 százaléka egyéb településen, 4 százaléka pedig Budapesten található. Megyei bontásban a legtöbb (297) ingatlant Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Beregben (288) ajánlották fel az eszközkezelőnek, a legkevesebbet pedig Vasban (13) és Győr-Moson-Sopronban (14). A társaság arra számít, hogy a szociális rászorultsági feltételek módosításával várhatóan újabb lendületet vesz a program.

 

Január elsejétől a saját jogú nyugellátásban részesülők, valamint a közmunkaprogramban részt vevők is csatlakozhatnak a programhoz, ha teljesítik a hitelszerződésre és az ingatlanra vonatkozó feltételeket. Enyhültek a bérleti szerződés felmondásának feltételei is: a bérbeadó akkor mondja fel a bérleti szerződést, ha a bérlő lakbérfizetésből eredő tartozásainak összege a hat havi lakbér összegét eléri vagy meghaladja. Eddig legalább háromhavi lakbértartozás esetén állt ez fenn. 

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) december közepén jelentette be, hogy tovább bővíti a kormány a NET program jogosulti körét, továbbá törvénymódosításokat kezdeményez az ingatlanra és a hitelszerződésre vonatkozó feltételek enyhítéséről. Az Országgyűlés egyetértése esetén egyebek között megemelhetik a megvásárolható ingatlanok forgalmi értékének felső határát, és megnövelhetik a visszavásárlási jog gyakorlására fennálló időtartamot.