Jövedéki és társasági adóemelés, tömeges elbocsátások várhatók a 100 milliárdos hiány miatt

Szűkös repertoár áll a kormány rendelkezésére ahhoz, hogy tartsa az idei hiánycélt, eszközöket még leginkább a kiadáscsökkentési oldalon találhat – írja a Napi Gazdaság. Az igazi kérdés persze a jövő évi költségvetés lesz, különösen a mostani adórendszer mellett.

Viszonylag jelentős mínuszt kell elkönyvelnie a kormánynak az idei és a jövő évi költségvetés terhére – derült ki már a tegnapi miniszterelnöki megszólalás előtt. Az egy nappal korábban közzétett siralmas GDP-adat a nemzetgazdasági tárca számításai szerint nagyjából százmilliárd forintos lyukat üt a tervezett büdzsén, amit még megfejel a vártnál gyérebb adóbevétel. A tavaly alaposan megcsappant társasági adóbevételeket az első félévben konzervatív számítások szerint is csak éppen sikerült túllépni, nem nőtt az eva és számítási módja miatt értelemszerűen a várt különadó bevétel sem. Vagyis tartalék a nem várt bevételekből itt nincs. Ahol jelentősebb emelkedés volt a tavalyi adathoz képest, az a jövedéki adóból származó bevétel, ez azonban nem jelent nagy tömeget – 395 milliárd forint bevétellel ez 35 milliárdos plusz.

Nagyjából százmilliárd forint mínusz gyűlt össze félév alatt – jóllehet a tavalyi féléves 1057 milliárd forint után 1115 milliárd folyt be, ez arányaiban elmarad a tavalyitól és a cseppet sem javuló belföldi fogyasztás miatt nem várható, hogy az arány érdemben emelkedjék. Kisebb, tízmilliárd forint mínusz keletkezett az illetékbevételeknél. A legnagyobb mínusz a jövedelemadóban tapasztalható – a tavalyi féléves bevételhez képest 200 milliárd forint a mínusz. Ez ugyanakkor nagyjából megfelel a vártnak, vagyis érdemben nem rontja már az egyenleget.

Azt Orbán Viktor is megjegyezte: szükségesek további intézkedések, de ezekről nem született semmiféle döntés. Ha szeptemberben a kormányzati frakciók ülésére kiötölnek valami megvalósíthatót, akkor azt a kormány szándékai szerint viszonylag hamar a parlament elé viszi – ez szeptember végét, de inkább október elejét jelentheti. Egyéni indítványként benyújtva sürgősséggel akár egy hét alatt is bármi keresztül vihető, kérdés, mit is lehet tenni.

MInt a kormányfő leszögezte: tartani fogják a három százalék alatti hiányt és az államadósság továbbra is csökkenő pályán marad – utóbbi kényelmesen tartható a magán-nyugdíjpénztári portfólió eladogatásával, a hiánycél tartása azonban ennyire nem egyszerű. A miniszterelnök kijelentette ugyan, hogy mind bevételi, mind kiadási oldalon szükség lesz intézkedésekre, idén vélhetően mégis inkább a kiadáscsökkentés hozhat eredményt. Egy októberben megszavazandó bármilyen adóemelés ugyanis nem hozhatna látható eredményt hoz 2011-ben, egy bármilyen újabb különadó pedig még jobban visszavetné a GDP-növekedést.

Az Orbán által megemlített bürokráciacsökkentés leginkább tömeges elbocsátásokat jelenthet, komolyabban lefaraghatja viszont a kiadásokat néhány korábban beígért elem elcsúsztatása: ilyen lehet a MÁV és a BKV adósságának konszolidációja vagy a PPP programok kiváltása – ezek több százmilliárd forinttal javíthatják az egyenleget. Ha hiszünk abban, hogy ezeket jövőre megvalósítja a kormány, akkor az őszi adótörvények módosítása révén kell többek között erre forrást találni. Orbán annyit kijelentett: a családi adózást teljes mértékben kiépítik és az adórendszer továbbra is egyszerű lesz.

Ez jelentheti azt, hogy mégis kivezetik a szuperbruttót – több szakértő ezt nevezte meg mint alapvető forrást -, nem vezetnek be progresszív kulcsokat és megszűnik az adójóváírás. A jövő évi egyenleget bevételi oldalon javíthatja, hogy az adójóváírást két ütemben vezetik ki ugyan, de nagyobb tételt tesz ki a jövő évi, s kisebbet a 2013-as rész. Az arányok eltolásával a szuperbruttó kivezetése is jelenthet kisebb tételt jövőre, s nagyobbat 2013-ban, csökkentve így a 2012-es adóbevétel-kiesést.

Adót lehet emelni a jövedéki termékeknél – a cigaretta esetében ez az idén úgyis elmaradt – ez azonban nem tesz csodát. Nagyjából jövőre kiderülhet, mit tud a chipsadó, az is hozhat meglepetésfilléreket a konyhára. Jelentősebb bevételeket azonban a nagy adónemeknél végrehajtott változások hozhatnak. Valamit lehet emelni a most tíz százalékos társasági adón is, bár az kevésbé valószínű, hogy ismét 19 százalék lesz az általános mérték. Felmerülhet még egyes kedvezmények megszüntetése akár az szja-ban, akár a társasági adóban. A jövedelemadóban jelentős pénzt visz el a pénztári megtakarítás kedvezménye – amit egyébként is szűkített a kormány tavaly -, a társasági adóban pedig a kisebb, kevésbé kihasznált kedvezmények kisöprése is szóba kerülhet