Jelentős beruházás előtt áll a Bonbonetti
Idén tavasszal stratégiai szövetségi megállapodást jelentett be a Bonbonetti Csoport, az utolsó nagy hazai csokoládégyár és a világ 15. legnagyobb édességgyártó vállalata, a Roshen Confectionery Corporation.
Miután a Roshen Csoport az európai terjeszkedéséhez megkapta a szükséges ukrajnai versenyhatósági engedélyeket, immár az utolsó akadály is elhárult, hogy a Bonbonetti hivatalosan is a Roshen Csoport részéve váljon – olvasható a Bonbonetti sajtóközleményében.
A Roshen a világ egyik legnagyobb, komoly piaci háttérrel rendelkező édesipari cége, több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, árbevétele közel 1,2 milliárd USD. Hét édességgyárában több mint kétszázféle kiváló minőségű édességet gyárt, többek között csokoládét, cukorkát, kekszet, gyártási mennyisége jelentősen meghaladja az évi 400 ezer tonnát.
A stratégiai partnerség keretében tavasszal megkezdett termelési együttműködés eredményeként a Roshen már több gyártási területet érintő beruházásról döntött. A hazai gyártás fejlesztésére szánt egymilliárd forint értékű beruházástól a Bonbonetti versenyképességének növelését várja az új befektető.
A Bonbonetti hazai pozíciójának erősítésén túl az együttműködés révén lehetővé válik a már ma is közel ötven országban jelenlévő márka további terjeszkedése elsősorban az európai piacokon. A Bonbonetti Csoport két nagy zászlóshajója – a szinte hungarikumnak számító piacvezető alkoholos praliné, a Cherry Queen és az utolsó Magyarországon gyártott nagy csokoládémárka, a tibi – előtt is új lehetőségek nyílnak meg a kooperáció eredményeként. Ezen neves, már régóta nagy népszerűségnek örvendő márkák továbbra is a Bonbonetti budapesti gyárában fognak készülni. Ezeken túl a jelenleg leginkább csokoládés termékeiről ismert Bonbonetti a jövőben új édesség kategóriákban is piacra lép.
A tulajdonosi szerkezet átalakulását követően a befektető célja a magyarországi gyártóbázis fejlesztése, amely ez által új hazai munkahelyek létrejöttét teheti lehetővé a Bonbonetti Csoportnál.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





