(Iroda)házhoz jön a piac
Június 26-án a BFI Irodaházban nyitott meg a Mozgó Piac, ami egy egyedülálló kezdeményezés mind a piac szervezői, mind az irodaház üzemeltetői részéről.
A Mozgó Piac igény szerint települ ki irodaházakba, alkalmanként néhány órára. Az irodai dolgozók így közvetlenül a termelőkkel találkozhatnak és munkahelyükön vásárolhatnak – rendes körülmények között a piacon elérhető – friss, minőségi árut. Az őstermelők, családi gazdaságok, kistermelők lehetőséget kapnak arra, hogy egy korábban nem használt értékesítési csatornán keresztül értékesítsék árujukat, közvetlenül a fogyasztónak, és a minőségi termelői áru egy lépésben, oda jusson el, ahol kereslet van rá.

„Már az előzetes egyeztetések alapján biztosak voltunk abban, hogy a kezdeményezés valamennyi érintett fél számára előnyös lesz, de a nálunk első alkalommal megszervezett piac népszerűsége felülmúlta a várakozásainkat.” – mondta el Pintér Dániel, a BFI Irodaház üzemeltetését biztosító Eston International PM üzletágának vezetője. Hozzátette: „Az általunk kezelt épületek üzemeltetésén túl igyekszünk azok bérbeadási mutatóit, ezáltal piaci pozícióját is javítani, ehhez már a korábbiakban is számtalan kreatív ötletünket sikerült a gyakorlatba ültetnünk. A BFI Irodaházban például színházjegy értékesítés folyik, mobil autómosó szolgáltatást is lehet igényelni, és rendszeresen szervezünk véradást. Célunk, hogy az épület bérlői ne csak üzleti tevékenységüket folytassák itt, de „lakják is be” az ingatlant, mely által igazi közösségi tér jöhet létre.”
A piac kínálatában nagyrészt bio- és organikus termékek szerepelnek, a termények betakarítása jellemzően a piacnap, illetve közvetlenül a feldolgozás előtt történik.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





