Irodaházat épít a Kinnarps
Saját irodaházat épít Budapesten a svéd Kinnarps, Európa negyedik legnagyobb irodabútor-gyártója. A világ 25 országában jelen lévő, tavaly 2,3 milliárd svéd koronás (59 milliárd forintos) forgalmat lebonyolított vállalkozás a Váci úton vásárolt egy több mint 2000 négyzetméteres L alakú telket.
Saját irodaházat épít Budapesten a svéd Kinnarps, Európa negyedik legnagyobb irodabútor-gyártója. A világ 25 országában jelen lévő, tavaly 2,3 milliárd svéd koronás (59 milliárd forintos) forgalmat lebonyolított vállalkozás a Váci úton vásárolt egy több mint 2000 négyzetméteres L alakú telket, s azon húzza fel 13,6 ezer négyzetméter hasznos összterületű irodaházát.
A komplett kivitelezéssel a Kinnarps a KÉSZ Kft.-t bízta meg, amely jelenleg a szegedi Somogyi Béla utcában, a Lombard Rt. számára épülő hasonló létesítményt. A megbízás 2,8 milliárd forint értékű.
Az épületnek a földfelszín felett hét, alatta pedig három szintje lesz. Az utóbbiak elsősorban parkolók számára készülnek, a tervek szerint csaknem kétszáz férőhellyel. A közel 30 méter csúcsmagasságú irodaházban a Kinnarps mellett az elképzelések szerint számos más cég irodája és kereskedelmi helyisége is megtalálható majd.
Az összesen 11 szintből álló épület alapozása nemrég kezdődött meg, a szerkezetépítési feladatok pedig december végére elkészülnek. A kulcsátadás jövő májusban várható. A Kinnarpsot 63 éve alapították, gyárai Svédországban Jönköpingben, Skillingarydban és a névadó, Kinnarpban vannak. Elsősorban irodai bútorok tárolórendszerek, térelválasztók és falisínrendszerek gyártására specializálódott, de kávézószékeivel, éttermi berendezéseivel, foteleivel és kanapéival a vendéglátásban is “otthon” van.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





