Ingatlangazdálkodás: Hogyan kezelhető a MÁV óriási vagyona?
Piaci szemléletre van szükség az állami ingatlangazdálkodásban, az állami vagyon mintegy 57 százalékát adják az ingatlanok, amelyek teljes körű felmérése első körben mintegy 2 milliárd forintba kerülne, és legalább 2 évbe telne – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingatlanvagyonért felelős vezérigazgató-helyettese.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Vásárhelyi Tibor hangsúlyozta: az államigazgatáson levő burkot fel kell törni, be kell engedni a piaci szemléletet. Tudomásul kell venni, hogy minden – így az államigazgatás fenntartása is – pénzbe kerül, a szereplőknek szembesülniük kell azzal, hogy mindez mekkora összeget emészt fel, mennyiért ülnek az adott ingatlanban, mennyit ér az épület. Beszámolt róla, hogy március végén adják át az MNV új informatikai rendszerét, amelyben új ingatlan-nyilvántartási szemléletet kívánnak alkalmazni. Első körben a vagyonelemek kezelőitől kérnek be ehhez adatokat.
Az általános tapasztalatok szerint egy ilyen rendszer felépítése már az első évben 10-15 százalékos megtakarítást jelenthet az ingatlanokhoz kapcsolódó költségekben. Ha bevezetnénk ezt a fizetési rendszert, az intézményeknek vagyonkezelési díjat kellene fizetniük, ez azonban nagyságrendileg megegyezik azzal az összeggel, amelyet a központi közigazgatási szervek egy év alatt az épületek fenntartására, felújítására, karbantartására kifizetnek, így nem terhelné pluszban a költségvetést. Éves szinten a közigazgatási szervek mintegy 150 milliárd forintot költenek erre a célra az elmúlt öt év tapasztalatai alapján – mondta a lapnak a vezérigazgató-helyettes.
Jelentős megoldandó problémának nevezte a MÁV óriási vagyonának kezelését. Nem teljesen tisztázott, hogy mi az államé, és mi magáé a gazdasági társaságé. Az egyetemekhez hasonlóan itt is meg kell határozni a tulajdonviszonyokat, a vagyon hasznosításának módját, a bevételek elosztásának rendjét – írja a lap.

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





