Indulhat a Közgép 3,8 milliárdos projektje

A Közgép Zrt., a Strabag-csoport és a West Hungaria Bau tavaly ősszel megnyerte a győri Dunakapu térre szóló pályázatot, de nem kötöttek velük szerződést, mert nem született meg az örökségvédelmi hatóság döntése a földben lévő középkori várromok sorsáról.

A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdődhet a győri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása – írja keddi számában a Kisalföld.

 

A megyei napilap emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel a Közgép Zrt., a Strabag-csoport és a West Hungaria Bau Kft. nettó 3,8 milliárd forintos ajánlata volt a pályázaton a befutó, de akkor azért nem kötöttek velük szerződést, mert nem született meg az örökségvédelmi hatóság döntése a földben lévő középkori várromok sorsáról.

 

A cikkben utalnak arra, a helyzetet azóta azzal oldották meg, hogy kisebb területen, egy helyett három szinten építik meg a téren a mélygarázst.