Hogyan használjuk okosan a klímaberendezéseket?

A klímaberendezés helyes megválasztása mellett fontos szerepe van a berendezésünk megfelelő, szakszerű használatának is. Főleg nyáron nem szabad, hogy a hőmérsékletkülönbség a benti és kinti hőmérséklet között nagyobb legyen 6 °C-nál, mert ez esetben könnyen meghűlhetünk.

Bár a klímaváltozás okait és okozatait illetően – a laikus közönség körén túl – sok kérdésben a tudósok véleménye is megoszlik, azt a hiteles mérési adatok megkérdőjelezhetetlenül bizonyítják, hogy a föld légköre melegszik. Hazánkban is sorra dőlnek meg az évszázados meleg rekordok, időjárásunk egyre szélsőségesebb. Igaz, hogy pár évtizede is tomboltak kánikulai napok és 30 fok feletti hőmérsékletek, de kevésbé voltak jellemzőek a hosszabb ideig tartó hőhullámok. Az emberi szervezetre pedig pont a tartós forróság jelenti a legnagyobb megterhelést. Dr. Pintér Ferenc, a Meteo Klinika humánmeteorológiával foglalkozó szakértője szerint ilyenkor az okozza a legnagyobb problémát, hogy az emberi test hőmérsékletével közel megegyező külső hőmérséklet miatt megszűnik a direkt hőleadásunk.

 

A szervezet csak a jelentős megterheléssel járó, fokozott izzadással tud reagálni, és idővel hőháztartása is felborulhat. Ha nem tudjuk időnként lehűteni a testünket, a folyamatos hőstressz hatásai lassacskán összeadódnak, és különböző fiziológiai tünetekben nyilvánulhatnak meg. Kitágulnak az erek, esik a vérnyomás. Szélsőséges esetekben ez szédüléssel, rosszulléttel is járhat. A közlekedés vagy a munkavégzés során váratlanul fellépő rosszullétek pedig komolyabb balesetekhez is vezethetnek. Az idegrendszer működése is zavarokat szenved: lanyhul a koncentrációnk, csökken a fizikai teljesítőképességünk – így a munkavégzésre fordítható energiánk is -, lassulnak a reflexeink, bizonytalanabbá válhat az érzékelésünk. A több napon keresztül tartó mostani kánikulában az a leggyötrőbb, hogy az éjszakák sem hoznak megfelelő enyhülést. A melegben rosszabbul alszunk, esetleg napokig nem tudjuk magunkat kipihenni. Ennek hatására viszonylag rövid időn belül jelentkezik a kóros fáradtság, a levertség, kedvetlenség és az idegesség.

 

Dr. Pintér Ferenc a fentiekből következően azt állítja, hogy a klímaberendezések használata már rég nem csak a különleges komfortot kedvelők luxusa, hanem a változóban lévő klimatikus viszonyokhoz való természetes alkalmazkodásból fakadó életminőségi igény. Használatukkal az alváshoz, a pihenéshez vagy a jelentős energiatermeléssel járó munkavégzéshez tudjuk megteremteni azokat a körülményeket, amelyek közepette szervezetünk normális működést tud produkálni. A klímaberendezések biztosítják az elviselhető szobahőmérsékletet, komolyabb berendezéseknél az automatikus párásítást és párátlanítást is, valamint a friss levegő cseréjéről is gondoskodnak. A technológia fejlettségének köszönhetően a beltéri egységek gyorsan és rendkívül halkan érik el a kívánt hőmérsékletet, ezért még a legmelegebb napokon is elfelejthetjük a forróság miatti nyugtalan éjszakákat. Az ilyen berendezések további előnye, hogy a levegővel bejutó légszennyező anyagoktól is terhelt szervezetünket némiképp mentesíti a további káros anyagoktól úgy, hogy az integrált légtisztító-szűrő megtisztítja a levegőt a kellemetlen szagoktól, portól, koromrészecskéktől és a pollentől. A légkondicionáló berendezés elhelyezésénél el kell kerülni, hogy a levegő közvetlenül áramoljon a helyiségben tartózkodókra, és ne keltsen huzatot. A split klímák jelentős része rendelkezik egy ún. Auto-Swing (automatikus függőleges légterelés) üzemmóddal, aminek segítségével a levegő- és a hőmérséklet is egyenletesen oszlik el az egész helyiségben. Így gondtalanul és – mindenekelőtt – egészségesen, meghűlés nélkül élvezhetjük a legforróbb nyári napokat is.