HILD: életjáradék szerződés négymilliárd forint értékű lakásra
A HILD Csoport
ingatlanállományának értéke meghaladja a 4 milliárd forintot – áll a
társaság közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
A közelmúltban a csoport megvásárolta a Honpark nevű, szintén
életjáradékot kínáló céget.
A HILD csoport az életjáradék szerződés keretében a lakás
tulajdonjogáért cserébe életre szóló használati jog mellett – a
szerződő fél számára egyszeri nagyobb összeget, élete végéig pedig
havi járadékot folyósít. A HILD életjáradék szerződéseket a Deutsche
Bank AG. finanszírozza.
A csoport – amely a tevékenységét 2005. júliusában indította, a
tavalyi évet néhány tucat megkötött szerződéssel zárta. Az idei
fejlődés eredményeként 2006. júliusára megtízszereződött a
szerződött ügyfelek száma, ami összesen több mint 4 milliárd forint
értékű ingatlanállományt jelent.
A fővárosi ingatlanok teszik ki az állomány közel 90 százalékát,
a többi Pest megyei. Az ingatlanállomány széles körű: megtalálhatók
benne a családi házak, iker- és sorházak, valamint társasházi
polgári és panellakások is. Az állaguk változó: vannak kiválóan
karbantartott lakások, de sok a felújításra váró lakás is. Ezeket a
költségeket új tulajdonosként már a HILD állja.
Az idei első fél év üzleti eseménye volt az 1998-ban alapított
Honpark Zrt. megvásárlása. Így közel 50 új ügyféllel gyarapodott a
HILD.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





