Hiába a mentesség, többet fizettek az örökösök
Egy éve lépett életbe az illetékmentesség az egyenesági rokonok esetében, ám a változás egyenlőre csak az ajándékozás után befolyó költségvetési bevételekre volt hatással, az öröklés után többet fizettek a háztartások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adatai szerint. A cégek a gépjármű vásárlás után róttak le nagyobb összeget tavalyhoz képest, a többi illetéktípus a válság óta egyre kevesebbet hoz az állam konyhájára.
„A PSZÁF-hitelkalkulátornak az a lényege, hogy az ügyfelek a jelenlegi árfolyam törlesztőrészleteit össze tudják hasonlítani a kormány által ideiglenesen fixált árfolyaméval, hogy lássák, mekkora lesz a törlesztőrészlet csökkenése, és mennyi halmozódik fel a gyűjtőszámlán. Ez alapján és ne érzelmi okok, érzelmi motiváció szerint döntsenek” – jelentette ki a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában a szóvivő. Közölte azt is, hogy a kalkulátor még nem indult el, egy kormányhatározatra várnak.
Binder István elmondta: Magyarországon közel 1,3 millió deviza- vagy forintalapú lakáshitelt tartanak nyilván, ebből 130-140 ezren vannak 90 napon túli késedelemben. Ennek a körnek a most felállítandó eszközkezelő társaság, a bérlakásprogram jelenthet segítséget. Így is marad azonban – hívta fel a figyelmet a szóvivő – 170-200 ezer ügyfél, akiknek 30 nap vagy több a késedelme, és nehéz helyzetben van. „Nekik nem szabad a 90 napon túli késedelembe átcsúszni, mert akkor már nem vehetik igénybe az árfolyamfixálást” – mondta a szóvivő. Az ideiglenes törlesztési árfolyamot a devizaadósok megsegítését célzó csomag részeként határozta meg a kormány: ez a svájci franknál 180, az eurónál 250, száz japán jennél pedig 200 forint.
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Iroda
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
2024 sem hozott változást: egyre több az üresen álló iroda!
Nagy területű, exkluzív irodát keres, jó helyen? Mutatunk egy lehetőséget a XIII. kerület szívében!
Raktár
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Rekordok és nagy változások az ipari-, logisztikai ingatlanok piacán
Otthon
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Erre a 3 dologra figyelj, ha nem csak hirdetnéd, hanem el is szeretnéd adni ingatlanodat!
Tuti befektetés és páratlan életminőség: ritka eladó gyöngyszem a budai hegyvidéken
Dizájn
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Az átlag csak havonta egyszer csinálja – Tavasszal viszont mindenki nekikezd
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.