Helyreállítják a Malomtó melletti népgőzfürdőt
Kormánypárti
szavazatokkal zöld utat adott a Lukács fürdő egykori
“népgőzfürdőjének” helyreállítását célzó projektnek cikluszáró kedd
délutáni ülésén a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága.
Horváth Gábor, a Budapesti Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója a
döntést részletezve az MTI-nek elmondta, hogy a török fürdő
felújítása, ami érinti a Malomtó térségét is, önmagában befektetési
és ingatlanfejlesztési szempontból nem vonzó, ezért új létesítmények
hozzákapcsolásával oldható csak meg a műemléki szempontokat is
érvényesítő fürdőrekonstrukció.
A vezérigazgató kifejtette, hogy a két lépcsőben megvalósuló 450
millió forintos fejlesztésre létrehozandó projekttársaságban a Fürdő
Zrt. mellett két kft. vesz részt. A többségi tulajdonos a Török
Fürdő Kft. lesz. Ennek hátterében Szalai Balázs autóversenyző és
Gyulai Zsolt kajakozó áll, akik a közelben lévő Császár Hotelt is
üzemeltetik.
A beruházó az ingatlanon egy 16 szobás, 38 férőhelyes,
négycsillagos szállodát épít, ami a fürdőépülettel szervesen
összekapcsolódik majd. A török gőzfürdőt és annak medencéjét
egyszerre ötvenen használhatják majd. A tervek szerint 2010 december
végéig kell jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkeznie az új
fürdő-szálló komplexumnak. A projekt megvalósításához szükséges
összeg kétharmadát a beruházó további tulajdonosai biztosítják, a
többit hitelből fedeznék. A Budapesti Gyógyfürdő Zrt. a tulajdonában
lévő földterület használatáért évente nettó 12 millió forintot kap a
beruházótól, s a cég üzemelteti majd a török fürdőt is.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





