Hatvanmilliárd forintot vághatott zsebre a magyar üzletember
Rekordösszegnek számító 8,9 milliárd dollárért adta el ingatlanfejlesztő cégét az egyik legismertebb magyar származású üzletember, a Kanadában élő Munk Péter, aki 1949-ben 350 dollárral a zsebében érkezett Amerikába.
Munk Péter 1994-ben – az ingatlanciklus legalján – vásárolta meg, több társbefektetővel együtt a csőd szélén álló Trizec ingatlanfejlesztő céget, amely mostanra az Egyesült Államok harmadik legnagyobb ilyen vállalatává nőtte ki magát, és értéke több mint tizenkétszerese az akkori vételárnak.
Munk a Trizec megvásárlása óta számos más vállalkozásba is belefogott, többek között felépítette a világ legnagyobb aranytermelő cégét, a Barrick Goldot, és bár Trizec-részesedése az évek során négy százalékra csökkent, szavazatelsőbbségi részvényeit megőrizte, így utolsó napig ő vezette az ingatlanfejlesztő céget.
A 8,9 milliárd dolláros üzlet gyakorlatilag azt jelenti, hogy két – szintén amerikai – vetélytárs, a Brookfield és a Blackstone – 4,8 milliárd dollárt fizet a cégért, illetve átvállalja annak 4,1 milliárd dolláros adósságát.
Munk részesedése a vételárból 293 millió dollár, vagyis 60 milliárd forint. Munk Péter – a Trigránit ingatlanfejlesztő cég egyik társtulajdonosa – 1949-ben érkezett Kanadába, 350 dollárral a zsebében.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





