Hatvanban lesz a Decathlon közép-európai logisztikai központja
Hatvanban építi fel kelet-közép-európai áruházait ellátó raktár és logisztikai központját a Decathlon multinacionális sportszerforgalmazó – tájékoztatta szerdán az MTI-t a település polgármestere.
A logisztikai központ, illetve a hozzá kapcsolódó áruház alapkövét a tervek szerint áprilisban helyezik el a város határában, a Csányi út közelében található üzleti parkban. A létesítmény pedig az év végén kezdi meg működését – közölte Érsek Zsolt. Az első lépcsőben 18 ezer négyzetméter alapterületű, majd további 12 ezer négyzetméterrel bővülő raktárbázis és áruház készül el, a tervek szerint 80-100 embernek ad majd munkát – tette hozzá.
Mint a polgármester elmondta: magyarországi sport szupermarketjein kívül Hatvanból látja majd el a társaság romániai, szlovákiai és ukrajnai áruházait is. Vagyis, összesen 25 már működő, vagy hamarosan felépülő áruházba szállítják az árut a kiépítendő telephelyről. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 60 kamiont indítanak útnak az M3-as autópálya szomszédságában megvalósuló raktárbázisról – érzékeltette a beruházás méreteit az önkormányzati vezető.
A 18 hektáros területen, a logisztikai központ és az áruház mellett egy, a többi között fedett és nyílttéri sportpályákat, illetve uszodát is magában foglaló, úgynevezett sportfalu kialakítását is tervezi a Decathlon. Ez utóbbi a távlati elképzelések között szerepel – fűzte hozzá.
A beruházás összegéről a polgármester nem tudott felvilágosítással szolgálni. Mint mondta, “ez a befektető cég kompetenciája”. A telek vételárát szintén nem ismeri a polgármester, mert a terület egy magáncégtől vásárolta meg a franciaországi központú kereskedelmi lánc. Az MTI a többszöri telefonos megkeresésre sem talált olyan illetékest a Decathlon magyarországi leányvállalatánál, a Tízpróba Magyarország Kft.-nél, aki nyilatkozott volna a beruházásról.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Villámgyorsan kifulladt az Otthon Start-láz Érden – eltűntek a legnépszerűbb házak, megállt a piac

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Nem hiszed el, mivel spórolnak most a társasházak – az új trend már Magyarországon is elérhető
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





