Hatalmas a magyar cégek adóterhelése?

A térség egyik legmagasabb adóterhelése, közel 17 százalékos elvonás rakódik a Magyarországon működő társaságok nyereségére a Világbank elemzése szerint – írja a Világgazdaság.

A tanulmány alapján Magyarország a teljes, vagyis az élőmunkára háruló és az egyéb tételeket is figyelembe vevő adóterhelés terén a hetedik legmagasabb elvonási szintet produkálja az egész EU-ban. A napilap szerint ugyanakkor a magas adóráta részben a Világbank elemzésének metodikájával is magyarázható, a modellszámítás egy specifikus céget vesz figyelembe kedvezmények nélkül. Ha ugyanis a társasági adó GDP-hez viszonyított mértékét vesszük figyelembe, akkor Magyarországnak az egyik legalacsonyabb a rátája az egész unióban.

A Világgazdaság rámutat: az, hogy egy céget vagy ágazatot mekkora terhelés érint egy-egy országban, számtalan tényezőn múlik. Többek között azon is, hogy gazdálkodásának mely tételei szerepelnek az adóalapban, és melyek nem. Magyarország több befektetőnek kínál komoly kedvezményeket, a kormány ezért is ódzkodik a közös EU-s társaságiadó-alap átvételétől. Könnyen lehet ugyanis, hogy azzal jóval kevésbé tűnnénk versenyképesnek – írja a lap. Az viszont kétségtelen, hogy a helyi iparűzési adó sokat ront a magyar adórendszerről alkotott képen.

Világgazdaság/HVG