Hároméves csúcson a budapesti újlakás-eladások
Több, mint ezer új társasházi lakást értékesítettek Budapesten az első hat hónapban, ami hároméves csúcs – közölte az OTP Jelzálogbank legfrissebb Értéktérkép felméréséről.
Bár 2005-2006 táján ugyanez a féléves érték Budapesten rendre meghaladta az ötezret, a tavaly elindult lassú keresletélénkülés „mindenképpen örömteli” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. A legtöbb új lakást, 200-at a XI. kerületben értékesítették, ezt követi száz-százötven tranzakcióval a VIII., a IX. és a XIII. kerület. Tíznél kevesebb új lakást értékesítettek az I., V., XII., XVII., XIX., XXI., XXII. és a XXIII. kerületben az első félévben.

A kínálat árak nagy eltérést mutatnak kerületenként. A 2014-2015-ös átadású beruházások közül a legolcsóbb kerületek a XV., XVII., XVIII., XX. valamint a XXIII., ahol az átlagár négyzetméterenként 300 ezer forint alatt marad. A legdrágábbak az I., II., V. és XII. kerület kis társasházi, vagy tetőtér-projektjei, amelyeknél a négyzetméterenkénti 6-800 ezer, sőt luxus társasházaknál az egymillió forintos árat is elkérik a vevőktől – ismerteti az OTP Jelzálogbank közleménye.
Az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint 2014 első félévében 59 új társasházi projekt értékesítése kezdődött el, amiből 11 a XI. kerületben található. Az egyes projektek átlagos lakásszáma 17-re nőtt, amihez hozzájárult a VIII. és IX. kerületben néhány nagyobb, 100 lakás feletti beruházás is.
Az átadott, de eladatlan lakáskészlet 1500 darab szemben a néhány évvel ezelőtti négyezerrel, ami egyre több ingatlanfejlesztőt vonzhat a piacra. A legtöbb azonnal költözhető lakás a III., a XI. és a XIII. kerületben található.

Új lakóparkok, új életstílus: 4 projekt, ami megmutatja, merre tart a lakáspiac Magyarországon
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Elnéptelenedik Kelet-Magyarország? Döbbenetes számok: tömegek menekülnek nyugatra és az agglomerációba

Titokban így jutnak lakáshoz a magyarok 2026-ban: legális pénzügyi trükk, amiről kevesen beszélnek

Lakáseladás villámgyorsan: ezekkel a trükkökkel hetek alatt vevőt találsz – nem véletlen, hanem tudatos játék

Több új lakás, magasabb áron – így alakult át az új építésű lakások piaca
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





