Három lengyelországi bevásárlóközpontba fektetett be az ING Real Estate
Az ING
csoporthoz tartozó ING Real Estate mintegy 162 millió eurót
fektetett három lengyelországi bevásárlóközpontba.
Alapterületét tekintve a legnagyobb közöttük a varsói KingCross
Praga 44.716 négyzetméterrel 42,8 millió eurós vételáron. A központ
elhelyezkedésének köszönhetően a napi ingázó forgalomból is
profitál. Az alapterületből 24 ezer négyzetmétert kiskereskedelmi
üzletek, 6500 négyzetmétert fedett csarnokok és 653 négyzetmétert
irodák foglalnak el.
Stettinben, a 410 ezer lakosával a hetedik legnagyobb lengyel
városban az ING Real Estate Investment Management a 2000-ben
megnyitott Piast Shopping Centert vette meg 41 millió euróért. A 28
ezer négyzetméter hasznos alapterületű bevásárlóközpont a fontos
északi-tengeri kikötőváros egyik legnagyobb lakótelepe mellett
található. 2006-ban mintegy 5,5 millió vásárló kereste fel.
A legnagyobb összeget 78,2 millió eurót a Varsó központjában, a
Marszalkowska úton található Wars Sawa & Junior bevásárlóközpontba
fektette az ING Real Estate.
Az ING Real Estate a világ ötven országában tevékenykedő és több
mint hatvan millió vállalati- és lakossági ügyféllel rendelkező
holland ING pénzügyi csoport leányvállalata. 79 milliárd eurós
portfoliójával és 21 országban fenntartott fiókjaival az ING Real
Estate a világ legnagyobb ingatlanbefektető társaságai közé tartozik.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





