Guruló iroda: már ez sem lehetetlen!
Nincs könnyű helyzetben az a vállalkozás, amely tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében irodai célra is használható járművet szeretne üzemeltetni, vagy csak bérelni. Az ilyen jellegű járművek kínálata meglehetősen szűk, és leginkább a bőrülésben és klímaberendezésben, esetleg állófűtésben merül ki azon felszereltségeik listája, mely megkülönbözteti az egyszerűbb kisbuszoktól. Holott a mobil iroda ennél jóval többet jelent.
A jól felszerelt, minden szükséges eszközzel ellátott iroda alapvető szükséglet egy vállalkozás működtetéséhez. Nagyon sokan ez alatt a kellő informatikai hátteret értik, ami ma már akár egy mobiltelefonban is “elfér”, holott ennél jóval többről van szó. Hiába elektronizálódik egyre jobban a cégek működése, sokszor szükségesek még a papír alapú dokumentumok, dokumentációk, netán tervek, stb. Ezek tárolására pedig helyre van szükség, mégpedig nem is kevésre.
A probléma akkor merül fel, amikor a fix irodában megszokott és szükséges eszközökre nem csak a cég telephelyén, hanem attól távolabbi területen is igény mutatkozik, ráadásul az aktuális üzleti partnerrel is jó lenne valahol – nyugodt körülmények között – leülni tárgyalni, beszélgetni, netán egy szerződést aláírni.

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





