Felújítják a Duna Wellness Hotelt

Az Új Széchenyi Terv keretében, 288,4 millió forintos uniós és magyar állami támogatással újul meg a bajai Duna Wellness Hotel műemlék épülete.

A Duna Kft. közleménye szerint a teljes beruházás 412 millió forintba kerül, a 124 millió forintos önerőt a kedvezményezett finanszírozza. A fejlesztés során a másfél évszázados műemlék épület kívül-belül megújul, emelkedik a meglévő szolgáltatások színvonala, új szolgáltatások jönnek létre, a szálloda szobái 3 és 4 csillagosak lesznek.    

 

A szálló étteremének új neve Pacsirta lesz, annak emlékére, hogy az épületben forgatták 1963-ban a Pacsirta című film több jelentét, Páger Antal és Tolnay Klári főszereplésével. A vendégtérben egy Páger Antal-emlékasztal is helyet kap.    

 

A fejlesztés során a vendégek igényeinek megfelelően újul meg a wellness-részleg is, amelynek mintegy 53 négyzetméterrel bővül az alapterülete, áthelyezik és bővítik a gőzkabint, jakuzzit alakítanak ki és kiépítenek egy természetes fénnyel megvilágított pihenőt.    

 

A teljes kivitelezés a tervek szerint 2014 nyarára befejeződik.    

 

A szálló tulajdonosa és üzemeltetője a Duna Vendéglátó Kft. 2011-ben 80,4 millió forint nettó árbevételt ért el, amely 2012-ben 69 millió forintra csökkent. A gazdasági társaság adózott eredménye 2011-ben 2,5 millió, 2012-ben 173 ezer forint volt.