Felszámolták a piramisjátékkal foglalkozó céget: 23 ezer hitelező reménykedhet
Befejeződött a Micro-Ker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mintegy 23 ezer hitelezőt érintő felszámolása – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.
Abíróság a vállalkozás ellen folyó felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, az adóst megszüntette és elrendelte törlését a cégjegyzékből – mondta Juhászné Prágai Erika. A törvényszék a felszámoló által előterjesztett vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyta, és annak megfelelően rendelkezett az adós vagyonának hitelezők közötti felosztásáról – tudatta a szóvivő.
Az 1991-ben alakult Micro-Ker Kft. egy évvel később indította el a Magad uram elnevezésű piramisjátékot: a 16 ezer forinttal belépőknek a díj többszörösének visszafizetését ígérték. A játék bő egy esztendő múltán összeomlott, ám a cég még abban az évben, 1993-ban újraindította a Magad uram második rendszerét.
A belépési díj ekkor már 160 ezer forint volt, és ugyancsak busás hasznot helyeztek kilátásba. A rendszer harmadik változatára később ismét szép számmal akadtak jelentkezők.
Közben a cég tulajdonosai és munkatársai közül többen 1993-ban a vállalkozás vagyonából megalakították a Gyémánthíd Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-t, s a piramisrendszerek tagjainak felajánlották, hogy a korábban befizetett belépési díjat váltsák át a befektetést szolgáló kötvényre, így az rt. részvényesei lehetnek.
A Magad uram három rendszerének, valamint a Gyémánthídnak a belépők összesen 1,8 milliárd forintot fizettek be, ebből a két társaság mindössze 591 milliót utalt vissza.
Az üggyel kapcsolatban indult büntetőeljárásban – a sértettek száma meghaladta a 40 ezret – 1997 novemberében született jogerős ítélet a Csongrád Megyei Bíróságon. A vállalkozások tulajdonosait és munkatársait – összesen hat embert – jogerősen három és öt év közötti börtönbüntetéssel sújtott a bíróság, és több millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





