Egyre több embert nyom agyon a törlesztőrészlete

Megint nőtt azoknak a háztartásoknak a száma, amelyeknek gondot okoz a hitelek törlesztése. S nem csak a devizahiteleké. Emelkedett azok száma is, akik már egy éve nem tudják fizetni a részleteket.

Tavaly év végére megint rekordmagasságba ugrott az MNB jelentése szerint azoknak a háztartási hiteleknek az aránya, amelyeket már legalább 90 napja nem tudnak törleszteni – írta a vg.hu. Emelkedett azok száma is, akik már egy éve nem tudják fizetni a részleteket. Úgy tűnik tehát, a mentőintézkedések (pl. árfolyamgát) sem hoztak átütő változást.

 

A devizahiteleken belül a szabad felhasználásúaknál 23,37 százalékra nőtt a 90 napon túli hátralékosok aránya, a lakáscélúaknál 15 százalékra. Ez utóbbi azért is meglepő, mert a harmadik negyedévben még csökkenést mutatott a statisztika, amiben szerepet játszhatott az is, hogy az árfolyamgátba nem lehetett 90 napon túli tartozással belépni. S emiatt sokan próbálták legalább részben rendezni a tartozásukat.

 

De nem jobb a helyzet a forinthiteleknél sem: csaknem annyi a 90 napon túl tartozó ügyfél, mint a devizahiteleknél. A támogatott lakáscélú forinthiteleknél viszont csak 4,33 százalék azok aránya, akik három hónapnál több részlettel tartoznak, de ennél az ügyletnél is romlik a portfólió minősége.

 

A gépjármű hitelesek közül viszont azok vannak nagyobb bajban, akik forintban vették fel a kölcsönt. Ezeknek az adósoknak a fele már legalább 90 napja nem tud fizetni.