Ezt tervezik a Vidámparkkal
A hullámvasút, a körhinta és a barlangvasút biztosan megmarad. A vidámparki területen olyan viszonylag szelídebb, csendesebb játékok is lesznek, amelyek kifejezetten a kisgyerekes családok igényeit szolgálják – közölték.
Az állatkert megőrzi a Vidámpark klasszikus, védendő értéket képviselő játékait, és szándékában áll üzemeltetni is azokat a közönség számára kedves játékokat, amelyek még az egykori Angolparkból, illetve Vurstliból kerültek az intézményhez – közölte kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely október 1-jén veszi át a Vidámpark területét.
A Budapesti Vidám Park Zrt. szeptember 30-án szünteti be tevékenységét. Az állatkert és a Vidámpark már csaknem egy éve egyeztet az átadás és átvétel részleteiről – írták, hozzátéve, hogy az állatkert október 1-jén tájékoztatja a nyilvánosságot arról a koncepcióról, amelyet az új terület hasznosítására dolgozott ki.
Az állatkert keddi közleményében azonban leszögezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatának megfelelően gondoskodik a Vidámpark klasszikus, védendő értéket képviselő játékainak – köztük a hullámvasút, a körhinta és a barlangvasút – megőrzéséről. Szándékában áll azokat a közönség számára kedves játékokat lehetőség szerint üzemeltetni is, amelyek még az egykori Angolparkból, illetve Vurstliból kerültek az 1950-ben megnyílt Vidámparkhoz.
A fejlesztésekről egyelőre annyit árultak el, hogy a következő szezonban az állatkerti jellegű látnivalók mellett a vidámparki területen olyan viszonylag szelídebb, csendesebb játékok is lesznek, amelyek kifejezetten a kisgyerekes családok igényeit szolgálják.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




