És tovább dárgultak a kínai ingatlanok
A kínai kormányzat intézkedései ellenére tovább emelkedett a lakóingatlanok ára áprilisban – a kínai statisztikai hivatal adatai szerint.
Az ázsiai ország 70 nagyvárosában átlagosan 4,9 százalékkal emelkedett a lakingatlanok ára áprilisban éves szinten, és ezzel már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést. Havi szinten a drágulás 0,9 százalék volt, valamivel szerényebb a márciusi 1,02 százaléknál.
A statisztikai hivatal adatai szerint Pekingben a lakásárak 10,3 százalékkal emelkedtek éves szinten a márciusi 8,6 százalék után. Sanghajban a drágulás 8,5 százalék volt a márciusi 6,4 százalékot követően.
Kína 2010 óta próbálja hűteni a lakóingatlanok piacát, hogy visszafogja a gyors árnövekedését, amely a 2000-es évektől kezdődött. A hitelezés visszafogására többször emelték a kamatlábat, növelték a lakásvásárlásnál kötelező önrész arányát, korlátozták a családok második, illetve harmadik ingatlanvásárlását, egyes nagyvárosokban ingatlanadót is bevezettek.
Legutóbb március elején hoztak intézkedéseket az ingatlanpiac lehűtésére. Így egyebek között a lakásaikat eladók a korábbi 1-2 százalék helyett – várostól és áraktól függően – akár 20 százalékos jövedelemadót is fizethetnek a tranzakciót követően. A drága ingatlanú városokban a bankok által nyújtott jelzáloghitel-kamatok, illetve a kötelező önrész megemelésével fogják vissza a második lakást vásárlók költekezési kedvét. Azokat a nem helyi családokat pedig, amelyek nem tudnak felmutatni meghatározott évekre visszamenőleg adófizetési bizonylatot vagy társadalombiztosítási elismervényt, eltiltották az ingatlanvásárlástól.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





