Elkészült a Léda Ház
Felépült az Autóker Holding Zrt. harmadik belvárosi beruházása, az 57 lakásos Léda Ház. Az épület a tavaly novemberben átadott Király Udvar tőszomszédságában, a VI. kerület Székely Mihály utca 3. szám alatt található.
A 889 négyzetméteres telekre épült Léda Ház lakásainak mérete 37 és 105 négyzetméter között alakul, a lakások átadása ez év júliusában kezdődött meg. A beruházás értéke közel két milliárd forint. Az épület terveit a Promega Építési Tanácsadó iroda készítette Kolbe Tibor építész vezetésével, a generálkivitelező a Délépítő Rt. A Léda Házban egy közel száz négyzetméteres fitness terem, belső kert és 24 órás portaszolgálat szolgálja a kényelmet.
A Léda Ház egy évtizedek óta üres telekre épült. A cég első belvárosi fejlesztése, a 2004 év elején átadott Heléna Ház sikere igazolta a belvárosra vonatkozó becsléseket, a ház lakásai még az építkezés megkezdése előtt, mindössze öt hónap alatt keltek el. Hasonlóan kiemelkedő iramot diktált az értékesítésben a Király Udvar, ahol 140 lakást hat hónap alatt értékesített az Autóker.
A belvárosi lakások iránti felfokozott kereslet a Léda Ház kapcsán is kitartott, az itt épült lakások is fél év alatt gazdára találtak. A három belvárosi fejlesztés a lakástulajdonosoknak kiemelkedő hasznot hozott: a Heléna Ház négy évvel ezelőtti 330 ezer forintos, a Király Udvar három évvel ezelőtti 370 ezer forintos és a Léda ház két évvel ezelőtti 480 ezer forintos átlagos négyzetméterárával szemben ma a három épület lakásait fekvéstől függően 550 és 650 ezer forintos áron tudják értékesíteni a tulajdonosok.
Eközben a befektetési céllal vásárolt és albérletbe kiadott lakások 6-10%-os éves megtérülést garantálnak a tulajdonosoknak. A ManageRent Kft. (az Autóker bérbeadással és lakáskezeléssel foglalkozó cége) tapasztalatai szerint a tulajdonosok az Autóker által épített belvárosi lakásokat biztosan és akár igen magas áron bérbe tudják adni, jellemzően a Magyarországon pár évre munkát vállaló külföldiek részére, míg az új lakások piacán alacsonyabb árfekvésűnek (90.000- 120.000 ft) számító lakásokat többnyire magyarok veszik bérbe.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





