Elkelt a Divatcsarnok
Az Orco-csoport 3 milliárd forintért vásárolta meg az Andrássy úton évek óta üresen álló műemléki épületet.
Az Andrássy út 39. szám alatt található Divatcsarnok a kilencvenes évek végéig a Centrum Áruházak láncolat tagjaként működött, majd bezárt. Az épületet 2001-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vette meg élve elővásárlási jogával. Az elmúlt években több, kulturális célra történő hasznosítási terv is felröppent a Divatcsarnok kapcsán, míg végül tavaly a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az épület eladása mellett döntött.
Az Orco-csoport 3 milliárd forintért vásárolta meg a műemléki védettség alatt álló épületet. Várhatóan meghagyják eredeti funkcióját, a teljes felújítás után üzleteket, éttermeket és kávézókat nyitnak benne. A felújítás során meg kell őrizni a szecessziós szárny értékeit, közfunkciót kell biztosítania a Lotz Teremnek, a tetőn pedig vissza kell állítania a hajdani vendéglátóhelyet.
Az 1912-ben épült Divatcsarnok a főváros első nagyvárosi színvonalú áruháza volt. Tetején nyáron vendéglő, télen korcsolyapálya működött. Első emeletéről nyílott az egykori lipótvárosi kaszinó Petschacher Gusztáv által tervezett és Lotz Károly freskóival ékesített díszterme.
Az öt emeletes, több mint 6.000 m2-es épület a Manuelle Gautrand Architect és a hazai Tiba Építész Stúdió Kft. tervei alapján kap új belső világot.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





