Egyre borúsabbak az ingatlanpiaci kilátások
Az idei visszaesés még a lakáspolitika 2004-es szigorításának eredménye, vagyis a közeljövőben ennél csak rosszabb lehet a helyzet – mondta a Napi Gazdaságnak Rabb Margit, a lakásfejlesztő Interestate Rt. értékesítési igazgatója. Tavaly a szektort még vitte tovább korábbi lendülete, így a csökkenés nem volt olyan drasztikus, de a megtorpanás jelei már akkor láthatóak voltak.
Mostanra viszont már óvatossá váltak a fejlesztők: visszafogják magukat, amire szükség is van, hiszen a jelenleg épülő lakások 10-15%-át készletre termelik. Az értékesítési igazgató szerint a következő években ennél sokkal rosszabb is lehet majd a helyzet, az idei adatokban ugyanis még nincs nyoma a kormány megszorító intézkedéseinek.
Rabb Margit úgy véli, hogy jövőre legalább 10%-kal csökkenhet az átadott lakások mennyisége, ami azt jelenti, hogy hosszú idő óta először ismét 30 ezer alá eshet az egy év alatt elkészülő új otthonok száma.
Bodnár György, a Wienerberger Rt. kereskedelmi igazgatója arra mutatott rá, hogy mind a vevők, mind a fejlesztők kivártak az első félévben az országgyűlési választások miatt, s ettől leült szektor. A beruházók arra vártak, hogy kiderüljön, a győztes milyen, a lakáspiacot érintő változások bevezetésére készül. A második félévben viszont megélénkült a kereslet, s így a fejlesztők több, már előkészített, de régóta halogatott építkezést is elindítottak.
A továbbiakban ugyanakkor a szakember visszaesésre számít a kormányzati megszorító intézkedések miatt, amit a 2008 januárjától bevezetni tervezett ingatlanadót megelőző várakozások tovább ronthatnak.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





