Csökkentett üzemmód a Suzukinál
Május elejétől három hétig alkatrészhiány miatt egy műszakban termel az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. – tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t. Ebben az időszakban naponta csak 400-430 autót készít a gyár, de a csökkentett üzemmódot minél hamarabb szeretnék megszüntetni.
A dolgozók közül senkit nem bocsátanak el, számukra az állásidőt fizetik, csak a műszakpótléktól esnek el – tette hozzá Ruska Viktória a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője. Az alkatrészhiány a Japánban történt természeti katasztrófa miatt állt elő, és általában a kisebb elektronikus alkatrészeket érinti.
A műszakszám csökkentésére azért van szükség, hogy a készletek kitartsanak, amíg az utánpótlás meg nm oldódik – mondta el a kommunikációs vezető.
Egyelőre három hétre látják előre a májusi gyártási menetrendet. A Magyar Suzuki vezetése mindent megtesz, hogy csökkenthessék az esetleges gyártási kiesést és mielőbb újra indíthassák a két műszakos munkarendet, melyben naponta 850 autó készülhet.
A Magyar Suzuki Zrt. az 1991-es gyáralapítástól 280 milliárd forintot meghaladó beruházást hajtott végre esztergomi gyárában. A 3.500 dolgozó mellett a beszállítói kör több ezer embernek biztosít munkát.
2008-ban már az 1 millió 500 ezredik darab magyar Suzuki elkészültét ünnepelték a gyárban, amelynek kapacitása ugyanabban az évben elérte az évi 300 ezer darabot, idén 170.000 autó legyártását tervezik.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





