Bemutatták a MÁV vasúti pályaállapotát mérő korszerű kocsiját
A vasúti pálya állapotának eddiginél pontosabb mérését, az adatok komplexebb elemzését teszi lehetővé a MÁV Központi Felépítményvizsgáló Kft. korszerűsített mérő kocsija – hangzott el a járművet bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.
Béli János, a 100 százalékban MÁV tulajdonban lévő MÁV Központi Felépítményvizsgáló Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a 110 millió forint beruházásban megvalósított fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a korábbiakhoz képest alacsonyabb sebesség mellett is mérni tudják a pálya állapotát, részletesebb adatokat tudnak szolgáltatni, a vágánygeometria és járműdiagnosztika együttes alkalmazásával pedig komplexebb eredményt mutatnak ki.
Csek Károly, a MÁV Zrt. pályalétesítményi főosztályának igazgatója kiemelte, hogy a korszerűsített mérő kocsival az európai uniós elvárásoknak megfelelően tudják mérni, értékelni a magyar vasúti pálya állapotát, a modernizált kocsi a vasúti pálya hibáit gyorsabban, hatékonyabban, pontosabban képes kimutatni, ami a vasútbiztonság szempontjából jelentős.
Béli János elmondta, hogy a kft. bevételének mintegy 60 százalékát a MÁV-tól kapott megrendelés teszi ki, és érvényes szerződésekkel rendelkeznek a szlovén és az osztrák vasúttársaságokkal.
A Nyugati pályaudvaron tartott bemutatót követően – Szarvas Ferenc MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóval a fedélzeten – a jármű elindult első útjára, Békéscsabára az új technológiák és anyagok a pályaépítésben és fenntartásba című szakmai napokra.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





