Belvárosi rekonstrukció Kaposváron – két év múlva 400 új munkahely
Két éven belül
lezárul Kaposvár szűkebb belvárosának rekonstrukciója azzal a most
induló, 6,2 milliárd forint értékű beruházással, amelynek
eredményeként egy húsz hektáros terület beépítésével egyúttal
négyszáz új munkahely is létrejön a városában – mondta Szita Károly
polgármester kedden, az építkezés színhelyén tartott
sajtótájékoztatón.
A terület beépítésére az önkormányzat pályázatot hirdetett,
amelyet a Center Invest Építőipari és Szolgáltató Kft. nyert el –
közölte a város vezetője.
Mint elmondta, a szerződést hétfőn írták alá a beruházóval, aki
ezt követően már meg is kezdte a bontási munkálatokat az
önkormányzattól, illetve a magántulajdonosoktól megvásárolt
területen.
Tájékoztatása szerint a kft. az önkormányzattól több mint ötezer
négyzetméternyi területet vásárolt meg bruttó 328 millió forintért,
továbbá tíz magánszemélytől lakásokat vett meg.
Szita Károly beszámolója szerint a beruházó utakat, közműveket,
parkokat és parkolókat épít – ez utóbbiból részben a mélyben,
részben a felszínen összesen 430-at -, továbbá 24.000 négyzetméteren
bevásárló, illetve szórakoztató központot, valamint egy 2.400
négyzetméternyi alapterületű irodaházat.
Ezzel a város központjában néhány évvel ezelőtt elkezdődött,
túlnyomórészt magántőkéből megvalósuló rekonstrukciós program
részeként ez lesz a legnagyobb, s egyben végső beruházás – tette
hozzá a polgármester.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





