Beköltözik az első bérlő a Kálvin Centerbe
Április 15-én beköltözik az első bérlő a budapesti Kálvin téri szellemházba. Az évek óta üresen álló üvegház beruházója és kivitelezője jelenleg is perben áll, de ez nem érinti az irodák kiadását. Az első bérlő egy bankfiók lesz a 2003-ban épült, és azóta is üresen álló szellemházban.
Bankfiók költözik elsőként a 2003-ban elkészült, ám azóta is üresen álló Kálvin Centerbe. Az április 15-ei nyitást követően sorra költöznek be a további cégek. Jelenleg a nyolcezer négyzetméter alapterületű irodaház felének kiadásáról folynak a tárgyalások.
A Kálvin téri szellemháznak nevezett irodaházon 2003 óta több javítást végeztek. A beruházónak gondja támadt a Múzeum utcai renovált homlokzattal és a Kálvin tér felé eső üvegfallal, de a belső kialakításban is talált kivetnivalót, a többi mellett a tűzriasztó rendszerrel volt probléma. Ezért a beruházó mintegy egymilliárd forintot visszatartott a kivitelező-fővállalkozó Swietelsky AG díjából.
A műemlékszerű Múzeum utcai homlokzatot a beruházó le is verette, és egy új céggel készíttette el újra, az üvegfalból pedig egy nagyméretű üvegtáblát üttetett ki balesetveszélyre hivatkozva. Az osztrák kivitelező magyar és szlovén alvállalkozói szerint egyik homlokzatnak sem volt különösebb baja.
Az egymilliárd forintos elmaradt kifizetésért jelenleg is per folyik Bécsben a beruházó és a kivitelező között.
A beruházó az elmúlt egy évben a belső részt is átalakíttatta: átépítették a tűzriasztó rendszert, és egy központi szerverszobát telepítettek a majdani bérlők számára.
A ház hányatott sorsához tartozik, hogy 2001-ben le kellett állítani az építését, mert leárnyékolta a szomszéd épület kéményeit, balesetveszélyt okozva ezzel. Megoldásként hosszú csövekkel magasították meg a kéményeket, amelyek így igen furcsa látványt nyújtanak.
Egyes ingatlanszakértők szerint többek között a problémák miatt nem lesz diadalmenet a Kálvin Center irodáinak értékesítése, az épület ugyanis elég rossz hírnévre tett szert az elmúlt években.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





