Befektetői fórum lesz Budapesten
Befektetőknek és
beruházóknak kívánják bemutatni Budapest, valamint Dél- és
Kelet-Európa városainak fejlesztési célból legalkalmasabb területeit
a REevolutio Budapest 2006 fórum és projektbörze keretében.
A szeptember 14. és 16. között rendezendő “városkiállításra” a
magyarországi befektetőkön kívül a térség tíz országából várnak
beruházókat és kormánytagokat.
A konferenciát első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal a
budapesti Városházán rendezi meg a REevolution programiroda, a
részvevőket elviszik a főváros legfőbb városfejlesztési helyszíneire.
A helyszíneken a szakemberek, az illetékes önkormányzatok
képviselői a projektfejlesztőkkel együtt beszámolnak a konkrét
fejlesztési elképzelésekről, az együttműködés részleteiről és
lehetőségeiről. A tervek szerint a résztvevőket egyebek között a
Hajógyári-szigetre, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája
melletti Milleniumi városrész területére, a Gázgyárhoz, valamint a
Várkert-bazárhoz viszik majd el.
A szervezők által a Cannes-i ingatlanbörzéhez hasonlított
programot egyebek között Budapest Főváros Önkormányzata, Pest Megye
Önkormányzata, az ITDH és a Magyar Ingatlan Szövetség támogatja.
A önkormányzati beruházási pályázatokat és az unió által 2007 és
2013 között folyósítandó fejlesztési forrásokat középpontba állító
konferenciára a szervezők az egykori Jugoszlávia utódállamaiból,
valamint Szlovákiából, Romániából, Bulgáriából és Ukrajnából is
várnak résztvevőket.
A rendezvény Dél-, Kelet- és Közép-Európa első olyan befektetői
tanácskozása és projektbörzéje, amely a fejlesztésekhez kapcsolódó
témák – a logisztika, a turizmus, a vidékfejlesztés, a
környezetvédelem és energetika – fóruma is egyben.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





