Befektetési alapok halála 2010-ből
A válság óta egyre kevesebb alap volt kénytelen beszüntetni teljesítményét, így idén “már csak” 1400 befektetési alap húzta le a rolót. Az alapok bukásához javarészt a hibás befektetési politika, a drága működés, vagy a menedzserek pocsék irányítása járult hozzá, de előfordult, hogy éppen a sikeres menedzser távozása miatt döntöttek az alap megszüntetése mellett. Itt van hát néhány példa az idei sikeres bukásokra.
Idén jóval kevesebb befektetési alapot kellett valamilyen oknál fogva megszüntetni, vagy beolvasztani egy másik alapba mint tavaly, de idén összesen így is 1400 alap húzhatta le a rolót az Egyesült Államokban. Ezek nagy része gyorsan feledésbe merült, vesztüket pedig a hibás befektetési politika, vagy például a közkedvelt portfólió menedzser távozása okozta. Néhány példa az idén bebukott alapokra:
Az idén kénytelen volt tevékenységét megszüntetni az 1998-ban induló StockCar Stocks, amely a NASCAR versenyek népszerűség-robbanásából kívánt profitálni, azonban az alapban tartott részvényeknek semmi közük nem volt a versenyhez, csupán a hirdetésekhez. Az alap összességében úgy teljesített, mint a többi nagy kapitalizációjú vállalatokat kereső részvényalap, azzal a különbséggel, hogy rendkívül drágán működött, az alap működésére ugyanis évi 3,6 százalék ment el.
A teljes cikk itt olvasható

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





