Befejeződött az Ady Endre út felújítása Kispesten
Az Ady Endre út felújítása a fővárosi önkormányzat finanszírozásában, nettó 542 millió forintból készült el. Kispest fontos közlekedési útvonala két ütemben újult meg.
A 2013-as első ütemben a Határ út felé vezető oldalon egykilométeres útszakaszt építettek újjá, kerékpársávot létesítettek a Határ út és a Baross utca között, kapcsolódva a már meglévő kerékpárutakhoz. A belváros felé vezető szakaszon a járdát kicserélték, szintjét lesüllyesztették, a vakok és gyengén látók számára taktilis jeleket helyeztek ki. Új gyalogátkelőhelyeket alakítottak ki az Ady Endre út és Corvin körút kereszteződésében, és a közvilágítás karbantartását is elvégezték.

A villamosmegállóknál az átkelőhelyeknél középszigetek épültek. A villamospályát gömbsüvegsor választja el a közúti közlekedéstől. A 42-es villamos vonalán összesen 660 vágányméter hosszan teljes vágánypanelcserét végeztek el.
A második ütemben a kifelé vezető szakaszt újították fel. A teljes pályaszerkezet cseréjével megújult az útpálya és a járdafelületek és kerékpárutat alakítottak ki a járda mellett a Baross utca és a Hungária út között. A gyalogátkelők is akadálymentesek lettek. A felújított Ady Endre úton hétfőtől a 42-es villamos mellett a közúti forgalom is zavartalanul haladhat mindkét irányba.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





