Az idei Lakásvásáron 160 kiállító 100 ezer lakást kínál majd
A 10. budapesti Lakásvásáron pénteken délutántól vasárnap estig 160 kiállító 100
ezer lakással várja a látogatókat a Syma csarnokban – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján hétfőn. Borsi István, a Lakásvásár ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az idén nagyobb standokon jelennek meg a kiállítók és 500 négyzetméteren itt kerül megrendezésre az 5. Készház Vásár is.
Erről Kárpáti József, az ÉVOSZ Készházépítő tagozatának elnöke elmondta, hogy a kiállítás kiemelkedő eseménye lesz, hogy a látogatók
megnézhetik egy készház teljes felépítését is.
A beruházók az idén is akciókkal várják reménybeli vevőiket.
A vásár kísérő rendezvényének témája a lakáspolitika lesz, erről Szeifreid Adél sajtófőnök számolt be. A konferencián egy asztal mellett foglal helyet Somogyi László utolsó építésügyi miniszter, valamint a lakáspolitikát a rendszerváltás után irányítók. Ott lesz Mádi László, a Fidesz és Csabai Lászlóné valamint Horváth Csaba, az MSZP lakáspolitikusa.
A sajtótájékoztatón Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője elmondta: az idén az új lakások árai várhatóan az inflációval egyezően, 5-7 százalékkal emelkednek. A használt lakások árváltozásáról nem lehet becslést adni, mivel azt több szubjektív tényezőtől is függ – mondta a szakember.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





