Átépül az egykori Moszkva tér
Döntést hozhatnak a Széll Kálmán tér átépítésének koncepciójáról a fővárosi képviselők a közgyűlés következő, augusztus 31-i ülésén, írja az MTI.
Hutiray Gyula ágazati főpolgármester-helyettes csütörtökön, a budapest.hu portálon közzétett előterjesztése szerint 2010-ben 3 milliárd forintot különítettek el a tér felújítására, a térség közösségi közlekedési kapcsolatainak fejlesztésére, a fogaskerekű felújítására, annak Széll Kálmán térre vezetésére. A január 31-i közgyűlésen megszavazták, hogy készüljön egy koncepció a tér átrendezéséről, amelyet végül a Főmterv készített el. A koncepció lényege, hogy a felújítás ütemezését, nagyságrendjét tisztázzák mind közlekedési, mind városépítészeti szempontból.
A koncepcióterv tartalma szerint az első ütemben átalakítanák a gyalogos felületeket, megújítanák az utcabútorokat, és akadálymentesítik a teret, mozgólépcsőket helyeznének el a Várfok utca irányába. E mellett a gyalogoskapcsolatokat is fejlesztenék több zebra kijelölésével. A közlekedés szempontjából fontos elem, hogy a kerékpáros közlekedési kapcsolatokat javítanák, illetve csökkentenék a közösségi közlekedés helyigényét, a tér forgalmi kapacitásait nem növelnék, de ennek csökkentése sem cél. A metróállomás teljes átépítése is szándékában áll az előterjesztés szerint a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) és a városvezetésnek is, a kereskedelmi funkciókat ellátó épületszárny bontásával együtt. A közösségi közlekedési kapcsolatok javítása szintén kiemelt feladat, a budai fonódó villamosprojekt Széll Kálmán téri ágát szeretnék megvalósítani, illetve az átszállási kapcsolatokat javítanák. A munkálatok első üteme a számítások szerint 2,5-3 milliárd forintba kerül, de a későbbi munkákhoz 1,5 milliárdos fővárosi forráskiegészítés szükséges a kivitelezés 2013-as beindításához.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





