Átadták a megújult egri líceum épületét
A második Nemzeti
Fejlesztési Terv egyik prioritása a felsőoktatás lesz – mondta az
Oktatási Minisztérium államtitkára az egri Eszterházy Károly
Főiskola megújult műemléképületének, a líceum átadási ünnepségén
szerdán.
Új dolgok teremtése és a régi értékek megóvása csak
összefogással lehetséges – hangsúlyozta Arató Gergely.
A líceum felújítása ennek jelképe, és annak, hogy lehet jó célok
mellé támogatókat és támogatást találni – fűzte hozzá.
A felújítási munkákra az intézmény a Nemzeti Fejlesztési Terv
Regionális Operatív programjából félmilliárd forint támogatást
kapott. Ehhez a főiskola saját költségvetéséből és szponzorok
támogatásából is jelentős összeget tettek hozzá – közölte Kis-Tóth
Lajos fejlesztési rektor-helyettes.
A munkák során helyrehozták és restaurálták a késő barokk épület
egykori kápolnájának freskóit, a termet ezentúl művészeti
vizsgateremként használják majd. A harminc évig raktárnak használt
régi kápolnába visszakerült az eredeti orgona, a szponzorok
támogatásából pedig vásároltak egy versenyzongorát. A 25 millió
forint értékű zongora Észak-Magyarország legértékesebb hangszere –
mutatott rá a rektor-helyettes.
Új könyvtártermeket alakítottak ki, illetve tanulási tereket
hoztak létre a folyosókon és kisebb termekben, ahol főként az
internet hozzáférést bővítették.
Ehhez kapcsolódóan átalakították az épület hálózatrendszerét, ma
már a líceum egész területén van lehetőség vezeték nélküli internet
használatra. Az értékek megóvására kamerákat és füstjelzőket
szereltek fel az épületben.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





