Áruházat nyit a Lidl Tatabányán
A tatabányai
önkormányzat jóváhagyta a Lidl Magyarország Kft.-vel kötött
szerződést, az áruházlánc közel 60 millió forintért vett telket a
várostól – tájékoztatta a polgármester az MTI-t pénteken.
Bencsik János elmondta: a szerződés szerint az ingatlan
értékének megfizetésén túl, a Lidl vállalta utak, egy lámpás
útkereszteződés, valamint a teljes infrastruktúra kiépítését, közel
200 millió forint értékben.
A polgármester tájékoztatása szerint a bolthálózat a
sportcsarnok melletti egykori ülepítő tó helyén építené fel
élelmiszeráruházát. Az önkormányzat ezért kikötötte, hogy a
területen található esetleges környezetszennyező anyagok
ártalmatlanítását a vevő végezze el.
A Lidl az építési engedélyét beadta a hatóságnak, a döntés után
várhatóan megkezdik az építkezést – közölte a polgármester.
Az MTI korábbi híradása szerint a német Lidl diszkont
kereskedelmi hálózat tavaly forgalmát 12 százalékkal, 40 milliárd
euró fölé emelte az előző évi 36 milliárd euró után. A kereskedelmi
diszkontlánc bejelentette: Kelet-Európában terjeszkedik tovább, az
idén Horvátországban és Szlovéniában is szupermarketeket nyit.
Az ACNielsen piackutató vállalat 2006 januárjában közzétett
adatai szerint tavaly Magyarországon összesen 48 új üzletet
nyitottak a diszkont áruházláncok, a Lidl, a Penny Market, a Plus és
a Profi, így a boltok száma országszerte 434 re emelkedett az év
végére. A diszkont boltok közül leggyorsabban a Lidl bővült, amely
egy év alatt 51 egységből álló hálózatot alakított ki 2004 novemberi
piacra lépése óta.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





