Akik az e-útdíj miatt pénzt veszítenek
Az e-útdíj bevezetése 20-30 százalékkal növeli a sertésszállítás költségeit.
Az e-útdíj bevezetése 20-30 százalékkal növeli a sertésszállítás költségeit, ami tovább növeli az ágazat veszteségét, mivel az állattartók nem tudják tovább hárítani azt – mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. Hozzátette: a helyzet azért tűnik megoldhatatlannak, mert a termelők a költségnövekedést nem tudják áraikban érvényesíteni és a feldolgozók sem tudják az átadási áraikban ezt továbbszámlázni a kereskedőknek. Így az ágazat évek óta halmozódó vesztesége tovább nő.
Menczel Lászlóné emlékeztetett arra, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a kedvezményezetti körbe nem került bele az élőállat-szállítás az e-útdíj bevezetésekor. Rontja a helyzetet, hogy az utóbbi időben több feldolgozóüzem is beszüntette működését, és így a megnövekedett szállítási távolság tovább növeli a költségeket – hangsúlyozta a VHT titkára. Mindez pedig azzal járhat, hogy a tenyésztési kedv tovább csökken, a jelenleg 30-40 százalék körüli feketegazdaság aránya viszont tovább emelkedik a szektorban – tette hozzá.
Ezért a VHT a baromfi- és tejágazat szakmai szervezeteivel együtt közösen kéri az e-útdíj mezőgazdasági kedvezményezetti körének felülvizsgálatát, kitterjesztését. A szakmai szervezetek álláspontja ugyanis az, hogy a kormány döntése hátrányosan érinti mindazokat a vállalkozásokat, amelyek haszonállatok tartásával és feldolgozásával foglalkoznak.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





