A zágrábi magyar nagykövet megerősítette, hogy Brac és Rab szigetén is lebontják a tengerhez túl közel emelt építményeket
Megerősítette
csütörtökön a zágrábi magyar nagykövet a Vjesnik című horvát lapban
a horvát kormány környezetvédelmi, tervezési és építésügyi
miniszterre hivatkozva megjelent értesülést, miszerint Brac és Rab
szigetén is lebontják a tengertől számított hetven méteres sávon
belül emelt épületeket.
Mohai László az MTI kérdésére elmondta, éppúgy érvényes Brac és
Rab szigetekre is az a 2004-ben elfogadott horvát törvény, amelyre a
Vir szigeti ingatlanok szerdán megkezdett lebontása kapcsán
hivatkoztak.
A nagykövet úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy az
említett két szigeten lennének magyar tulajdonú ingatlanok – az
engedélyeztetés folyamatában a nagykövetség nem vesz részt -, de
hozzátette: a Vir szigetén lévő magyar apartmanokról is akkor
szereztek tudomást, amikor a horvát hatóságok akcióba léptek.
A Vir szigetén tartózkodó Dunai Péter konzul, a magyar
nagykövetség harmadtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a horvát
hatóságok szerdán és csütörtökön egy-egy magyar tulajdonban lévő ház
bontását fejezték be, s csütörtökön további kettőnek az elbontását
előkészítették.
A horvát környezetvédelmi, tervezési és építésügyi minisztérium
közben azt közölte, hogy csütörtökön a Vir szigeti Smratina-öbölben
és Slatina-öbölben folytatódott az engedély nélkül emelt ingatlanok
lebontása. A tárca közleménye szerint a nap folyamán hat ingatlan
elbontását készítették elő, ezek közül három magyar befektetők
tulajdonában van – jelentette a Hina horvát hírügynökség.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot

Visszaveszi Budapest egyik legértékesebb területét a XIII. kerület? Milliárdok és politikai csata a Margitszigetért

Teljesen megújul a Duna-part Szigetbecsén: új evezős központ, vizes játszótér és napelemes épület is készül

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




