A világ legnagyobb Operaházát építtette volna fel Hitler
A világ egyik legnagyobb operaházává kívánta fejleszteni Hitler a bayreuthit. Richard Wagner unokái támogatták a Führert döntésében.
Albert Speer bár nem volt nagy operarajongó-, de ő is méltóbb építészeti keretet szeretett volna az adományokból és II. Lajos király finanszírozásában 1872-ben átadott Wagner-féle Operaház köré építtetni. Mint a többi régi-új „Gauhauptstadt” esetében, Bayreuth esetében is nyílt építészeti pályázatot hirdettek ki 1937-ben, ám itt annyi kikötést azért csak tettek Hitler kérésének megfelelően, hogy az Óváros mellé tervezett új városközpont mellé, a világ „egyetlen Opera – Akropoliszát” is meg kellett tervezniük az induló mérnököknek. A nyertes építész a több régi-új Gau-főváros (München, Düsseldorf, Drezda stb.) átépítésben is jeleskedő –egyébként helybelinek számító Hans Reissinger lett. A romantikus stílusú Operaház területét Reissinger úgy akarta ötször nagyobbá kibővíteni, hogy az Otto Briickwald és Runkwitz Carl tervezte Wagner-féle épülettömb lényegében sértetlen maradt volna. A mérnök a jelentős változtatásokat a főhomlokzatnál akarta megejteni: eszerint a homlokzat ívét megtartva- a ma is látható németalföldi keresztfa-és klinkertégla berakások helyett- márványborítással és dór stílusú oszlopokkal osztott volna fel az új 3 12 3 tengelyű központi tömböt.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





