A takarékszövetkezeteknek kedvezően változik a törvény
Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek – közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
Rogán Antal példaként azt mondta, hogy lesz olyan módosítás, amely a tőkemegfelelési mutatót érintően kedvező lesz a takarékszövetkezeteknek.
A politikus hangsúlyozta, az államfő sem vitatta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény eredeti célját. A jövőben is biztonságban kell lennie minden takarékszövetkezeti betétnek és részjegynek – emelte ki a frakcióvezető.
Áder János azért küldte vissza a jogszabályt az Országgyűlésnek, mert több ponton sem ért egyet az abban foglaltakkal. Az államfő hangsúlyozta: a jogbiztonság elvére és a “normavilágosság követelményére figyelemmel” a törvény szövege pontosításra szorul a jogrendszerbe való beilleszkedés érdekében.
A múlt kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt javaslatot csütörtökön fogadta el az Országgyűlés 214 igen és 42 nem szavazattal. A jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő, és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes.
A takarékszövetkezeti törvényt és az államfő által kedden visszaküldött másik két jogszabályt még a nyári szünet előtt, e hét pénteken újra elfogadhatja a parlament.
Utóbbi két jogszabállyal kapcsolatban Rogán Antal sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyházügyi törvény esetében orvosolják a jogalkotási hibát, továbbá jelezte, osztják a köztársasági elnök álláspontját abban a kérdésben is, hogy a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomagnak a médiatörvényt átíró egyik passzusa nem felel meg az alaptörvénynek. Ezért a módosításnak ezt a részét visszavonják, és egy újat nyújtanak be helyette – közölte.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





