A Pentagon megtakarít 178 milliárd dollárt
Az amerikai védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az elkövetkező öt év során a Pentagon 178 milliárd dollárt takarít meg. Robert Gates elmondta, hogy a költségvetés lefaragását részben az amerikai katonaság létszámának csökkentésével, részben a bürokrácia mérséklésével akarják elérni.
Gates azt is közölte, hogy törölnek eddig szegényesen teljesítő fegyverprogramokat, beleértve a haditengerészet 13 milliárd dolláros partraszállítójármű-programját. Elhalasztják az F-35B lopakodó vadászgép rendszerbe állítását is.
Gates azt is bejelentette, hogy a tavasszal távozó George Casey tábornok, a hadsereg vezérkari főnökének utódjául Martin Dempsey tábornokot javasolja, akit formálisan Barack Obama elnök jelöl és a Kongresszusnak kell jóváhagynia.
A védelmi miniszter szerint az Obama-kormányzat a szeptemberben kezdődő, 2012-es pénzügyi évben a jelenlegi 549 milliárd dollárosnál valamivel nagyobb, de az eredetileg tervezettnél szűkösebb, 553 milliárd dolláros költségvetéssel számol.
A Pentagon büdzséjére vonatkozó, átalakított, “fenntartható” ötéves terv szerint a következő három esztendőben a költségvetés szerény mértékben ugyan, de növekedni fog majd, ám 2015-ben és 2016-ban az előző évével azonos szinten marad.
Az iraki és az afganisztáni hadszínterekről való kivonulás után mind a hadsereg, mind a tengerészgyalogság létszámcsökkentést tervez.
A hadsereg 27 ezer fővel kívánja csökkenteni a jelenlegi, 569 ezres létszámát, a tengerészgyalogság pedig a mostani a 202 ezer fős személyi állományából 15 ezer főt kíván leépíteni. A csökkentést leghamarabb vélhetően 2015-től kezdődően fogják végrehajtani.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





