A növekedés érdekében új adópolitikát kellene kitalálnia a kormánynak
A növekedési aggályok alapjaiban rajzolhatják át a kormány adópolitikáját – mondta a Napi.hu-nak Török Zoltán, a Raiffeisen piaci elemzője. Ennek hatására akár az egykulcsos szja rendszer ejtése sem zárható ki. A magyar bankrendszer komoly veszélynek van kitéve a frank árfolyama miatt, és minden bizonnyal az állampapírpiacon is nyugtalan hetek jönnek.
Török Zoltán szerint az ország makropályája sötétebb, mint ahogy azt korábban elképzelték, vagy ahogy a kormány jelenleg is gondolja. „A kabinet továbbra is 3 százalékos bővüléssel számol, míg ez sajnos sokkal inkább a mínusz egy és plusz egy százalék közé tehető. A fogyasztás visszaesése miatt az áfa bevételek az idei évhez képest biztosan nem tudnak nőni, a foglalkoztatás esetén szintén nem várható bővülés – a közmunkaprogramok segíthetnek ugyan, de a versenyszektorban semmi jó nem várható. Ennek hatására a jövő évi adóbevételeket is át kell értékelni. A jövőre beinduló új kapacitások – mint például a kecskeméti Mercedes gyár – és beruházások a sötét gazdasási kilátásokat csak részben enyhítik. Míg a közelmúltig a dinamikus exportnövekedés húzta a növekedést, erre egyre kevésbé lehet számítani. Mindehhez jön még a szupererős svájci frank okozta speciális hazai sérülékenység is. Ezért érdemes volna a kormánynak átértékelni az adóterveit, és szembemenni a 2010 nyarán meghirdetett adópolitikával. A jó hír az, hogy a költségvetési tervezés elején tartva, van még idő a gazdaságpolitikai korrekcióra. Elképzelhető, hogy ejteni kell az egykulcsos rendszert, de ha ezt nem is, a szuperbruttó kivezetését mindenképp el kellene napolni.”

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





