A lakások értékesítése nem esett vissza év elején
Lendületes a lakások értékesítése az év elején – derül ki a Lakásvásár
médiacsoport elemzéséből, amelyet a tavaszi lakásvásár előtt
készítettek.
Az idén február utolsó hétvégéjén kerül sor az első Lakásvásárra
a budapesti SYMA csarnokban. A kiállítást szervező csoport felmérést
végzett a kiállítók körében, és arra a következtetésre jutott, hogy
a tavaly évvégi pesszimista hangok ellenére kifejezetten
lendületesen indult az idei értékesítés.
A januári adatokból a 160 kiállító többsége arra következtet,
hogy az inflációt is meghaladó áremelés már a február végi
kiállításon érezhető lesz. A forgalmazók véleménye szerint azonban a
használt lakás piacon és az új, de már felépült, viszont még el nem
adott lakások körében szinte lehetetlen árat emelni. Ezeknél a
projekteknél idén év elején erősebb akciókat is megengedtek maguknak
a fejlesztők az értékesítés fellendítésére, hiszen az eladatlan
lakás a legdrágább.
A Lakásvásár kiállításokon öt éve folyamatosan készülő
felmérések is azt támasztják alá, hogy az ajándék konyhabútorok és
beépített konyhagépek mellett sokan az árból is engednek, ami
lakásonként nem egyszer 1 millió forint megtakarítást is jelenhet a
vevőnek. Ilyen alkalmi kínálatok várhatóan lesznek idén is.
A kiállításon jelen lesznek a fejlesztők mellett a bankok (FHB,
Erste, CIB, OTP, MKB, HVB), és először itt vonulnak fel a
készház-gyártók is. A könnyűszerkezetes szakma tizenöt képviselője
együtt mutatja be különböző technológiával, ám – közösen – MAKÉSZ
védjeggyel épülő házait.
A nagy, egész városrészeket érintő beruházások között
megjelennek a Corvin sétány, a Prestige Towers lakásai, vagy az
Engel Group otthonai.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





