A KVI megtévesztő pályázatot hirdetett a Club Aligára
Az
Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szervezete
(EDDSZ) szerint megtévesztő pályázati felhívást jelentetett meg a
Kincstári vagyoni Igazgatóság (KVI) a Club Aligára, mert az
üdülőkomplexum használati jogáról szóló peres eljárás nincs lezárva.
Az EDDSZ csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint
az idén júliusban az Európai Jogok Bíróságához fordultak a
munkavállalók továbbképzési és rekreációs jogát biztosító Club Aliga
használati joga miatt.
A vagyonkezelő KVI szerdán hirdette meg másodszor a
balatonvilágosi volt pártüdülő tulajdon- illetve vagyonkezelői
jogára a nyílt pályázatot. Abban azt írta: az üdülőkomplexum
használatára vonatkozó EDDSZ által indított per jogerősen lezárult.
Az EDDSZ közleménye szerint “megdöbbenéssel” értesültek erről a
pályázatból.
Az EDDSZ a Zelles Sándornak, a KVI vezérigazgatójának is
elküldött levélben úgy véli, hogy a kiírás alkalmas a pályázók
megtévesztésére, ezért felszólítja a KVI-t, hogy módosítsa a tender
szövegét.
A KVI az idén januárban közölte, hogy a Veszprém megyei bíróság
másodfokon is elutasította az EDDSZ a Club Aliga használati jogára
szóló igényét. Az ítélet jogerős, a KVI kezelésébe tavaly
visszakerült ingatlan értékesítésére kiírt pályázat
dokumentációjából kikerült a perfeljegyzés – mondta akkor az MTI-nek
Zelles Sándor hozzátéve, hogy ez megnöveli ingatlan értékesítésének
esélyét.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





