A H&M azért még terjeszkedik
A H&M svéd divatcég 2008 decembere és 2009 májusa között 73 új üzletet nyitott a világon, míg tavaly 208 új boltja jelent meg a piacon. Az év második felében a társaság terveiben 159 egység nyitása szerepel, a bővüléssel a cég elsősorban Nyugat-Európára és Amerikára koncentrál.
A H&M tegnapi gyorsjelentéséből kiderül, hogy a cég a franchise parnereit leszámítva, míg tavaly 208 üzletet nyitott, míg idén május 31-ig 73 új bolt várja a vásárlókat. A legtöbb új üzlet, mely 2008. december és 2009. május között jelent meg a piacon Nyugat-Európában található, de fontos célpont volt Kína is. A társaság terveiben a második negyedévre vonatkozóan 159 egység nyitása szerepel, míg 18 régi zárhat be. A bővítés elsősorban a nyugat-európai és az amerikai piacot érintheti. A cég Magyarországon nyolc bolttal van jelen, ezek között öt található Budapesten, kettő Debrecenben és egy Győrben. Tavaly a magyar hálózat két új üzlettel bővült, de tavaly november óta nem nyílt új bolt.
A társaság adózás előtti profitja 2009-es üzleti év első felében 1,6 százalékkal esett vissza tavalyhoz képest. A cég 6,77 milliárd svéd koronás, 621 millió eurós nyereséget realizált az előbb említett időszakban, annak ellenére, hogy az első negyedévben csupán 2,57 milliárd koronás profitot ért el, ami 12,6 százalékos csökkenést jelentett.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





